


előd kiönti a lelkét, dehogy akarnak ők rosszat a butakolonc budaházynak, közben még némi visszaemlékezésre is futja ám:
‘Eleve nem szeretem a külföldi példák felhozatalát, hiszen nekünk, magyaroknak nem idegen mércéknek kéne megfelelnünk. Ráadásul tavaly voltam a Sinn Féin dublini székházában, némi ajándékot akartam hazahozni ellenálló bajtársaimnak, de csupa vörös csillagos és Che Guevara-arcképes termék közül lehetett válogatni – üres kézzel, csalódva távoztam a nacionalista, de egyúttal hányingerkeltően baloldali párt épületéből. (Sok magyar hazafi másik nagy tévedése a baszk ETA, mely a ’60-as évek óta pedig nyíltan marxista-leninista.)’
‘Több mint tíz éve ismerem Gyurit, számos közéleti akciót szerveztem vele közösen, rendszerint ketten. Rendkívüli módon tisztelem egyszerű, de következetes világnézetéért, becsületes, szorgalmas életviteléért és áldozatkész bátorságáért’